Az EURHO igazi katalizátorrá vált az elmúlt évtized során. Visszaemlékezve arra az időszakra, amikor hozzákezdtünk a szervezéséhez, az vezetett bennünket, hogy betöltsük az űrt, amely egy többéves közös kutatási projekt lezárulta után keletkezett. Azok, akik létrehozták az EURHO-t, mind résztvevői voltak annak a nagyszabású kutatásnak – „Programme for the Study of European Rural Societies” (PROGRESSORE) –, amely 2005–2009 között az európai vidéki társadalmak tanulmányozására irányult.1

Ez a projekt négy nagy témacsoport – 1. Landed property; 2. Management of rural land; 3. Peasant societies; 4. State, government, politics and peasants – kereteiben közel 200 kutatót kapcsolt össze Európa 22 országából (Ausztria, Belgium, Bulgária, Ciprus, Csehország, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Lengyelország, Magyarország, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Svájc, Svédország). A cél az volt, hogy a résztvevők szakterületük legfrissebb eredményeire támaszkodva, összehasonlító történeti perspektívába illesztve tárgyalják meg azokat a jelenségeket, problémákat, amelyek jelen vannak az európai országok mezőgazdaságában, és a mezőgazdasági termelést folytatók életében. Az összehasonlító történeti perspektíva révén az uniós országokon belüli gazdasági-társadalmi folyamatok elemzése túllépett a nemzeti kereteken, és így számos új felismerésre vezetett.

Fontos felidézni, hogy a négy fő munkacsoport a középkortól kezdve napjainkig terjedően vizsgálta a fent említett témakörökhöz kapcsolódó résztémákat. Ugyancsak érdemes kiemelni a munka interdiszciplináris jellegét. Az agrártörténetírás és a társadalomtudományok között még mindig érezhető szakadék áthidalása kezdettől hangsúlyos törekvés volt. Az agrártörténészek mellett bekapcsolódtak szociológusok, néprajzkutatók, politológusok, kulturális antropológusok és agrárközgazdászok. Nagy figyelem irányult a fiatal posztdoktorok, sőt PhD-hallgatók bevonására is.

E nagyszabású európai léptékű akadémiai vállalkozás eredményeként Gérard Béaur főszerkesztő irányításával elindult egy új könyvsorozat a belga Brepols Kiadó gondozásában, Rural History in Europe címmel, melynek eddig tizenhét kötete jelent meg.2 Az elkészült kötetek egyáltalán nem tekinthetők szűk szaktörténeti munkáknak. A projekt elejétől érvényesült a törekvés – már a témák meghatározásánál is –, hogy olyan kérdések kerüljenek napirendre, amelyek relevanciával bírnak napjainkban.

Az impozáns könyvsorozat mellett a projekt másik fontos eredményének az tekinthető, hogy létrejött az agrártörténeti témákkal foglalkozó, különböző diszciplínákhoz tartozó szakemberek európai hálózata, melynek tagjai folytatni szerették volna a megindult tudományos párbeszédet. Egy évvel a program lezárulását követően, 2010-ben a Brit Agrártörténeti Társaság (British Agricultural History Society) magára vállalta egy nemzetközi konferencia szervezését azért, hogy ott meg lehessen vitatni a jövőbeli együttműködés szervezeti kereteit. Így alakult meg a European Rural History Organisation. Az alapítók döntően agrártörténészek közül kerültek ki, az új szervezet elnevezése ugyanakkor azt üzeni, hogy a diszciplínát minden korábbinál szélesebben értelmezik. Tehát várják mindazon kutatókat, akik a vidék történetével például archeológiai, antropológiai, földrajzi, tájtörténeti, szociológiai, politológiai, kultúrtörténeti szempontból foglalkoznak. A szervezetbe egyénileg is be lehet lépni, s van intézményi tagság is kutatóintézetek, levéltárak, múzeumok, oktatási intézmények stb. számára.

Az EURHO valódi űrt tölt be, amit jelez az is, hogy évről évre nő a csatlakozó tudományos szervezetek és intézmények száma. 2015 óta Magyarországnak is méltó intézményes képviselete van a Magyar Mezőgazdasági Múzeum révén. Nemcsak ilyen nagy múltra visszatekintő intézményeket találunk a tagok között, hanem újabbakat is, amelyek az elmúlt évtizedek során jöttek létre. Közülük kettőt szeretnék itt megemlíteni, mert fontos szerepet töltenek be az EURHO működtetésében.

Nemzetközi szervezetünk adminisztratív bázisa Ausztriában, egy osztrák vidéktörténeti kutatóintézetben van, melynek neve Institut für Geschichte des Ländlichen Raumes (IGLR) (URL3). A St. Pöltenben működő intézmény hamar túllépte a tartományi kereteket. Az első igazgató, Ernst Langthaler tevékenységének köszönhetően fontos kutatóműhellyé vált az elmúlt húsz év során.3 S mindeközben az EURHO folyamatos működésének biztosításában is kulcsfontosságú szerepet töltött be kis létszámú munkatársi csapatával együtt.

A másik intézmény egy svájci agrárlevéltár. A 2002-ben alapított, Bernben működő Archiv für Agrargeschichte (AfA) gyűjtőterülete a 19. és 20. század.4 Peter Moser irányítása alatt a levéltár kutatóműhelyként is funkcionál. Az elmúlt két évtized során felhalmozódott tapasztalataikból sokat tanulhatnánk mi is. A kolozsvári Rural History konferencia vitaindító előadását épp arról tartotta Peter Moser, hogy a történészek maguk is milyen sokat tehetnek azért, hogy agrártörténeti értékkel bíró források bekerüljenek a levéltárakba. Az ő tapasztalataik egyértelműen azt bizonyítják, hogy a mezőgazdasági vállalkozókat érdekeltté lehet tenni irataik megőrzésében, rendszerezésében. Sőt még abban is, hogy ezt bizonyos feltételek mellett elérhetővé tegyék a kutatók számára. A kelet-közép-európai térségben a rendszerváltás utáni privatizáció új helyzetet teremtett az iratmegőrzés és gyűjtés terén. Napjaink egyre aktuálisabb kihívása: milyen forrásokból fogják az 1990 utáni időszak agrártörténetét megírni a történészek?

Az EURHO sokrétű tevékenységét jól tükrözi az a nemrégi kezdeményezés is, amely elvezetett a European Rural History Film Association (ERHFA) megszervezéséhez. Ebbe az egyesületbe jelenleg kilenc ország huszonnégy olyan intézménye kapcsolódott be, amely mezőgazdasági témájú filmeket őriz (honlapjuk: URL5). A katalogizálást és az adatbázis építését is a svájci agrárlevéltár munkatársai végzik.

Mindezek a példák bizonyítják, hogy a mezőgazdaság történetével foglalkozó szakemberek részéről Európa-szerte mennyire erős az igény az interdiszciplináris párbeszédre, továbbá azt is, milyen lendületes erővé adódott össze a korábban egymástól elszigetelt kutatók szakmaszeretete és elkötelezettsége.